Non obiit, abiit.
Nem halt meg, csak eltávozott.

In Memoriam Vanyó István
(1949 – 2024)

Személyesen az idei pedagógusnapon találkoztunk utoljára. Jól néztél ki, derűs voltál, sejtelmünk se volt arról, hogy ez az utolsó találkozásunk ebben a földi életben.

Valamikor a nyár derekán tudtuk meg feleségedtől, Marikától, hogy Téged is megtámadott a gyilkos kór. E félelmetes hír sokunkat letaglózott, de reménykedtünk felépülésedben.

Felsorakoztak az emlékek. A legelső, amikor még mindketten 30 körüliek voltunk. Azóta közel félszázadnyi idő telt el.

Kollégák és barátok lettünk, teltek az évek, s hamarosan nevelési igazgatóhelyettes lettél az akkor még Kun Béla Gimnázium és Ipari Szakközépiskolában.

Elérkezett a már régen remélt rendszerváltoztatás. Beindult iskolánkban a hatosztályos gimnáziumi képzés, amelynek megszervezésében, szárba szökkentésében oroszlánrészed volt.

Sorsod úgy alakult, hogy a fenntartó 1995-ben Téged állított az (új nevén) Eötvös élére.

Igazgatóként sokat tettél szeretett iskolánkért, városunk közoktatásáért. Megalakult – kezdeményezésedre – az első 5 éves nyelvi előkészítős osztály, amelyet sorban követett a többi.

2005-ben életed új fordulóponthoz érkezett: a mezőcsáti nevelési-oktatási intézmények igazgatója lettél. Ettől kezdve jóval ritkábban találkoztunk, hiszen szétváltak útjaink.

60 évesen nyugalomba vonultál, élvezted feleséged, a három fiad, a négy unokád és tágabb családod társaságát, valamint volt időd a hobbidra is, a kertészkedésre.

Örömmmel készültél az előző (jubileumi) tanévet lezáró pedagógusnapra, ami – s ez összeszorítja szívünket – számodra az utolsó volt.

Emlékedet megőrizzük, Pista.

Igazgató Úr! Kolléga Úr! Nyugodj békében!

Egykori kollégáid nevében: Suba Péter

Előző

Következő

Non obiit, abiit. Nem halt meg, csak eltávozott.

Non obiit, abiit.
Nem halt meg, csak eltávozott.